|
Megtaláltuk a végzettségünkhöz legjobban passzoló állást, órákat bíbelődtünk a tökéletes önéletrajz elkészítésével, de nem fogalmaztunk mellé kísérőlevelet. Sokan nem is gondolnák, de a motivációs levél legalább annyira fontos egy állás megpályázásakor, mint maga az önéletrajz. Az önéletrajzéhoz hasonlóan, ennek is kötött a struktúrája, íme egy példa, hogyan készítsük el sajátunkat. Motivációs levél
Címzett neve Címzett pozíciója
Cég neve Cég címe
Tárgy: motivációs levél vagy kísérőlevél
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Az első bekezdésben tüntessük fel pontosan, hogy hol és milyen formában találkoztunk a pályázattal, illetve - amennyiben van - mindenképpen jelöljük meg a hivatkozási/referencia számot.
Ebben a bekezdésben célszerű összefoglalni az egyes munkakörökben szerzett tapasztalatokat. Ez nem azt jelenti, hogy az önéletrajzban már leírt feladatainkat megismételjük, hanem a munkavégzésünk és szakmai előmenetelünk szempontjából lényeges tulajdonságainkat emeljük ki. Például az egyes pozícióban betöltött szerepköröket (koordináló, szervező, kivitelező), team munka és egyéni munkavégzés arányát, motivációt, stb.
Az egyéni képességeinkről szintén célszerű tájékoztatni a pályáztatót, hiszen ezek a mindennapi életünknek szerves részei, tehát a munkahelyünkön is megnyilvánuló tulajdonságok. Például munkabírás, gondolkodásmód, egyéni ambíciók, a társadalomtól kapott visszajelzések, stb.
Tájékoztassuk a pályáztatót arról is, hogy miért vagyunk nyitottak új lehetőségre, mi az indíttatása a pályázatunknak. Például munkahely megszűnése, szakmai fejlődés korlátozása, stb.
Célszerű egy minimum elvárt jövedelem megjelölése, valamint az egyéb igényelt kompenzáció (például autó, oktatási támogatás, stb.).
Pozitív megítélést érhetünk el azzal is, ha egy vagy két olyan személyt megjelölünk (cégnévvel, címmel, telefonszámmal) aki képességeinkről, a munkához való hozzáállásunkról referenciát adhat.
Dátum
Tisztelettel:
Aláírás
|